Zöld Zemplén

Zöld Zemplén

 

Tisztelt Látogató, Kedves Partnerünk!

Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának tagjaiként nagy örömmel nyugtázzuk, hogy a társulás működése, szervezeti felépítése, története felkeltette érdeklődését.

Ennek szellemében engedje meg, hogy az ország egyik legszebb, turisztikai szempontból kiemelt területének hulladékgazdálkodással, környezetvédelemmel kapcsolatos helyzetéről, benne a társulásunk feladatairól röviden tájékoztatást adjunk.

A társulás 83 abaúji és zempléni települési önkormányzat együttműködési szándékának kinyilvánításaként, a térség környezeti állapotának megőrzése, a korszerű hulladékgazdálkodás bevezetése céljával 2006. szeptember 11-én alakult meg Tokajban.

A társulás működése, a fejlesztési tervek megvalósításának megkezdése jelentős és szilárd alapokra épült, hiszen, elsősorban a zempléni térségre jellemzően, már az alapításkor is működött a korszerű hulladékkezelés rendszere, már bevezetett volt a lakossági szelektív gyűjtés, a megye első hulladékudvara is. Itt kezdte meg működését, az építési-bontási hulladékok kezelése már európai szinten megoldást nyert, és nem utolsó sorban Bodrogkeresztúr határában már 2001-től kezdve működött a regionális hulladékkezelő központ, mely a vonatkozó európai normákat teljesíti és szabad kapacitásai révén hosszú távon biztosítja a kiteljesedő hulladékgazdálkodási rendszer működőképességét. Úgy látjuk, hogy Társulásunk létrejötte, szakmai munkája garanciát jelent arra, hogy az ország ezen kiemelt turisztikai és környezeti értékekkel megáldott területén hamarosan megvalósul a hatékony, környezetbarát, ökológiai szemléletű hulladékgazdálkodás.

A stratégiai céljaink megvalósulásához vezető folyamatban, elsőként megszüntetjük a társulás területén lévő, potenciális szennyező forrásnak minősíthető felhagyott szilárdhulladék lerakók kedvezőtlen környezeti hatásait.

A múltból eredő hulladék elhelyezési anomáliák megszüntetésével párhuzamosan megkezdőik a már működő hulladékgazdálkodási rendszer teljes kiépítése is.

Erőfeszítéseink, közös munkánk hatására korszerű, hulladékhasznosítást preferáló, szakmailag és pénzügyileg fenntartható hulladékgazdálkodási rendszert kívánunk létrehozni, amely jelentősen hozzájárul a térség jelenlegi magas szintű környezeti állapotának fenntartásához, a lakosság és a térségi ipari üzemek magas szintű kiszolgálásához.

Bízunk benne, hogy a társulás működése beváltja a hozzá fűzött reményeket és azon túl, hogy a kiszolgált lakosság által elismert rendszer jön létre, jelentősen növekedhet a térség elismertsége, turisztikai és befektetési vonzereje.

A tervezett összesen több milliárd forint beszerzési értékű fejlesztés a térség szempontjából meghatározó környezetipari ágazatot hozhat létre, súlyának megfelelő foglalkoztatási aránnyal, jövedelemtermelő képességgel és szakmai elismertséggel.

A fejlesztések megvalósítása, de még inkább fenntartása új alapokra helyezett és az eddiginél környezettudatosabb szemléletmódot igényel minden érintettől,- lakosságtól, önkormányzatoktól, partnerektől.

Hiába épülnek korszerű rendszerek, ha a kiépülő kapacitások lehetséges igénybe vevői nem értik, nem ismerik a létesítés céljait, így végeredményképpen nem veszik igénybe annak szolgáltatásait.

Többek között ennek érdekében jött létre ez a honlap is, mely megpróbál a szükséges információk rendelkezésre bocsátásával segítséget nyújtani a rendszer megismeréséhez minden érdeklődőnek, a térségi lakosoknak, szakmai szervezeteknek és partnereknek.

Bíztatunk ezért mindenkit, hogy lehetőségeihez mérten „éljen együtt” a társulással, ismerje meg annak céljait, terveit, vegye igénybe a rendszer szolgáltatásait és váljon tudatos, de mértékletes környezethasználóvá.

Amennyiben közösen felismerjük azt a tényt, hogy unokáink számára élhető, fenntartható környezetet kell biztosítanunk és ennek hangsúlyos eleme a korszerű hulladékgazdálkodás bevezetése és igénybevétele, akkor úgy gondoljuk, hogy a társulás létrehozásával már nem dolgoztunk hiába.

Tegyük tehát közösen szebbé, élhetőbbé szűkebb és tágak környezetünket, mely tevékenység sikeréhez a Tanács tagjai és a társulás minden munkatársa személyesen is hozzá kíván járulni.

Aros János                  
Sárospatak Polgármestere,
a Társulás Elnöke